Figyeljük a tehetség jeleit
A szülők a világ legjobb detektívjei. Sherlock Holmes is elbújhat mögöttük. Apunak, anyunak észre kell vennie, amikor a 3 éves lurkójuk szeme szinte leragad és már régen szundikálnia kéne, vagy gyanúsnak kell találnia a furcsa szagot, ami a tinédzser srácot lengi körül egy későre nyúlt buli után.
Amikor a gyermek tehetségének felismeréséről van szó, a szülőknek nagy szükségük van erre a nyomozói képességre. Fel kell fedezniük a jeleket, amik a gyermek tehetségére utalnak, akármilyen aprók is legyenek azok. Az aranyérmes detektív-tehetségek, anyu és apu 4 dologgal érdemelhetik ki ezt a címet.
Az alább felsorolt technikákkal a szülők rengeteg információt gyűjthetnek gyermekükről, rejtett tehetségükről. Ez nagyon fontos lehet, hiszen nincsenek együtt a nap 24 órájában.
- A gyermeknek a legapróbb dolgokban megmutatkozó tehetségét is igyekeznek kifürkészni.
- Megkérdezik a pedagógust, edzőt, táborvezetőt, barátokat, hogy az ő meglátásuk szerint mi az, amiben a gyermek nagyon jó.
- Megkérdezik magát a gyereket, hogy “Milyen érzés volt, amikor…” ezt vagy azt a tevékenységet végezte. Bár valószínű, hogy a gyerek ezt az indiszkrét érdeklődést nem fogja túlságosan kedvelni, de talán illendőségből kénytelen lesz válaszolni.
- Megengedik, sőt lehetővé teszik a gyerek számára, hogy különböző területekkel próbálkozzon, kisérletezzen , és ne ragadjon le túl korán egy meghatározott elfoglaltságnál.
Az apró tehetség-morzsák jelentősége később óriási lehet
Egy pillanatra gondoljunk vissza saját életünkre. Biztosan voltak olyan osztálytársaink, akik valamiben kitűntek. Egy színjeles tanuló, az osztály leggyorsabb futója, az évfolyam legszebb hangú lánya, a csoport legjobban rajzoló sráca. Ők voltak azok, akik mindenki közül kitűntek, mintha erre születtek volna.
Ne higgyük azonban, hogy csak ezek a fajta “grandiózus” tehetségek számítanak. Megfelelő környzetbe helyezve a legkisebb a dolog is nagy értéket rejthet. Mire gondoljunk?
Például arra, hogy ha gyermekünk képes felismerni a hozzá beszélők hangjában levő érzelmeket. Mennyire fontos tulajdonsága ez egy jó terapeutának! Másik példa, ha kislányunk vagy kisfiúnk hosszan és értelmesen tud beszélni a babájához, kedvenc plüssfigurájához, hisz lehet, hogy sikeres író, színész, vagy kereskedő válik belőle.
Ha felismertük gyermekünk apró tehetségét, kérdezzük meg magunktól “Hogyan használhatná ezt a képességét a fiam? Hogyan lehetne ezt kiteljesíteni?” Hogyan tudja a szülő ezeket az apró, megbúvó tehetségeket kifürkészni?
A kulcsszó a pozitív visszajelzés. Ne csak azt kérdezzük a tanártól, az edzőtől, hogy a gyerekünk hogyan lehetne jobb ebben, vagy abban, azaz miben marad el a képzeletbeli mércénktől! Azt is tudakoljuk meg, hogy lát-e valamit az a felnőtt, amiben a mi gyerekünk jobb, mint a többi, azaz kutassunk fel pozitív visszajelzéseket. Kérdezzük meg a gyereket is, hogy ő miben érzi tehetségesnek magát.
Ha folyamatosan érdeklődünk a pedagógustól, szakkör vezetőtől, edzőtől, stb., rengeteg információt gyűjthetünk a lurkónkról. Ne hagyjuk figyelmen kívül a legkisebb pozitív visszajelzést sem! Ezzel a tudással felvértezve a szülők remek útmutatót nyújthatnak a gyerek számára az ő saját jövőjét illetően. Segítséget nyújthatnak annak megértésében, hogy mai viselkedése hogyan befolyásolhatja jövőjét.
Azonban ne essen anyu, vagy apu túlzásba az örökös irányítással. Kérdezzük meg gyermekünket is, hogy ő mit gondol, ő mit érez a tehetséggel kapcsolatban. Miben leli legnagyobb örömét fizikailag és lelkileg valamilyen sportbeli, művészeti, tudományos jellegű, vagy egyéb szakkörben? Tudakoljuk meg tőle, hogy mit szeret, mit nem szeret. Persze, ne bombázzuk ilyen kérdésekkel közvetlenül az edzés, vagy a játék után, hanem nyújtsuk el időben a kérdezősködést. Eleinte ne számítsunk hosszú válaszokra: ahogy a gyerek fejlődik, egyre jobban ki tudja majd fejezni érzéseit.
Minél többféle környezetben, és minél változatosabb tevékenységgel kapcsolatban figyeljük a gyereket, annál nagyob rálátásunk lesz megbúvó tehetségére is, amire aztán később ráirányíthatjuk a figyelmet.
A kísérletezés segíti a gyereket az őt motiváló tehetség felfedezésében
A felnőttek világa azt követeli, hogy szakosodjunk és logikusan tervezzünk. A próbálgatást, kisérletezést főleg a gyermekkor sajátosságának tekintjük, míg a felnőttektől elvárt, hogy mindig felkészültek legyenek. Ez sajnos nem túl kedvező követelmény számunkra, mert optimális esetben a felfedezés, a gyakorlás élethosszig tartó folyamat kellene, hogy legyen.
Ennek a felnőttes szemléletnek az a végeredménye, hogy sok szülő túl hamar próbálja valahova “besorolni” a gyerekét, valamilyen szakterület felé irányítani, és túl gyorsan csak azt az egy dolgot szeretné fejleszteni benne. A teljesítmény korai hajszolásának ártalmasságáról nagyon érdekes cikk jelent meg pár napja a HVG hasábjain.
Az egyik legnagyob ajándék, amit a szülő nyújthat a gyerekének az a lehetőség, hogy a különböző sportbeli, művészeti, stb., tevékenységeket kipróbálhatja. Később a gyerek majd magától rájön, eldönti, hogy őt mi érdekli, mi motiválja őt igazán, és akkor azzal foglalkozik majd a legtöbbet, arra “szakosodik”.
Jó ha a gyermeket időnként biztosítjuk, hogy később az ő döntése lesz a fontos, és a kísérletezgetés időszaka arra jó, hogy fény derülhet igazi tehetségére. Bizonyos gyerekeknek valóban már kicsi korban világossá válik valamely dologban meglevő adottságuk, például Mozart vagy Gauss ilyen gyerekek voltak. Azonban a csemeténk érdeke az, hogy számára, mint személyiség számára, a meghozott döntés hosszabb távon jelentsen fejlődési lehetőséget. Ennek a döntésnek az alapja viszont lehetőleg a gyerek igénye legyen, amely majd motivált, önmagára támaszkodó felnőtté érleli őt.
Több éves nyomozómunkára van szüksége a szülőnek, hogy felismerje gyermekének képességeit, tehetségét. Hosszú időn át együttérzően kell figyelnie őt, hogy mit szeretne, mit akar. Ez az út a gyerek és szülő közötti kétirányú partnerséget igényli, aminek jutalmaként felszínre kerülhet a gyermek meglevő tehetsége, képessége. Az egész családnak ez az érdeke.
Mihály Katalin