Autista gyerek játékai

Autista a családban

d-eri-csalad-autista-gyerkkel
D’Eri család

Egy autista fiatalember vállalkozó kedvű családjáról olvastam egy fantasztikus cikket. A gyerek apja és bátyja is üzletember volt, mindenképpen segíteni akartak az autista gyereken, hogy találjon valamilyen munkát, amiben a maga módján örömét leli. Apa és egészséges fia tudta, hogy az autisták igénylik a szervezettséget, kiszámíthatóságot. Ha ezt megkapják akkor nyugodtabbak lesznek, csökken bennük a stressz, ritkábbak lesznek az érzelmi kitöréseik. Az autista szereti a rutint, a kicsi, ismétlődő feladatokat, amiket be is tudnak fejezni.
Hihetetlen ötlettel álltak elő. 2013-ban a D’Eri család megnyitotta az autista autómosóját, ami azóta is nagy sikerrel működik. Az alkalmazottak autista fiatalok, kapnak fizetést, borravalót, és rengeteg dicséretet a munkájukért.

Autisták játékai kezdőknek

autista gyerek kepeAkinek a családjában él autista gyerek, fiatal, felnőtt, az nyilván rengeteget olvasott már erről a funkció zavarról. Aki még csak most kezdi el megszokni a gondolatot, hogy autista a gyereke, azok számára minden információ hasznos lehet. Összegyűjtöttünk pár hétköznapi játékot, amivel otthoni környezetben az autista gyerek állapotán lehet javítani. Még ha csak átmeneti javulás érhető el, akkor is érdemes kipróbálni.

esobot-webNyugtató játékok

  • Esőhenger: nyugtat a hangja és az aláhulló gyöngyök látványa.
  • Kinetikus homok, homokgyurma vagy gyurma: az anyag nyomogatása nyugtat, fejleszti az ujjak mozgását.
  • Búgócsiga: a pörgés látványa élevezetes és nyugtató, segít megérteni az ok-okozat összefüggését (erősebb nyomásra gyorsabban pörög)

Érintés érzékelő játékok

Görgesse végig a hengert az autista gyerek karján, lábán, vagy a hengert a padlóra téve a gyerek görgesse azt a talpai alatt, a kezében nyomogassa a labdát.

bilibo-webEgyensúlyt fejlesztő játékok

sip-szett-webFinommotorika fejlesztő játékok

Mindkét hangszer a levegővétel és a fújás kontrollját erősítik, a szájizmokat fejlesztik.