Aki nem lép egyszerre…

Aki nem lép egyszerre…

lépegető gyerekek grafikai képeGyakran hallani diákoktól, hogy nem szeretik a számtant, vagy ahogy a későbbiek folyamán nevezik, a matematikát. Nyilván ezzel a nem szeretéssel összefügg, hogy sok gyerek matek osztályzata nem is jó. Ha az okok felől érdeklődünk, az a leggyakoribb válasz, hogy “nem értem, nekem ez magas”. Szerencsére azért van bőven kivétel is! Kétségtelen, hogy a matematika is azon tárgyak közé tartozik, ami csak szilárd alapokra építhető, akinél egy lépés kimarad, annak nagyon nehéz lesz megérteni, megtanulni a következő lépést. Mindez fokozottan érvényes a diszkalkuliás gyerekekre.

Kétszer kettő holnap is négy?

A diszkalkuliában szenvedő iskolás gyerekek számára a legegyszerűbb számtani műveletek is nehézséget okoznak. Nem azért mert lusták, hanem azért mert az állapotuknak ez a következménye. A diszkalkuliás gyerek szülei már bizonyára egy csomó tájékoztatót elolvastak, beszélgettek a tanárral, fejlesztőpedagógussal. A teljes felsorolás helyett csak kiemelünk néhány jellemzőt, ami a diszkalkuliás gyerekeknél megfigyelhető.

  • Nehezen tudnak visszafele számolni, főleg kettesével vagy hármasával.
  • Nehezen tudják megjegyezni az alapvető összeadási szabályokat.
  • Nem képesek megmondani, hogy valamiből hány darab van az asztalon anélkül, hogy megszámolnák egyesével.
  • Megtanulják a szorzótábla egy részét, de másnapra el is felejtik.
  • Nehezen tudják leírni a nullákat is tartalmazó számokat. Például 3001, 2048.
  • Felcserélik a számjegyeket, például a hatvanegyet 16-nak írják, az ötvenegyet 15-nek.
  • Nehezen tudnak fejben számolni.
  • A számtan házifeladat külleme nagyon rendezetlen, az oszlopban írt számokat összevissza írják.
  • Nehezen veszik észre, hogy 6+5 ugyanaz, mint 5+6.

Hogyan segíthet a szülő?

Először is fontos, hogy a szülő megértse, hogy a diszkalkuliás gyereke milyen problémákkal küzd még akkor is ha, nem mindig tud a gyakorlatban segíteni. Ez a gyerek életkorától is függ, hiszen az alsó tagozatos kisdiáknak valószínű a legtöbb szülő tud segíteni, de a középiskolai anyagban már nem biztos. Persze kivételek itt is bőven akadnak!
A szigorúan vett technikai segítségen túl azért vannak eszközök, amit anyu vagy apu bevethet a diszkalkuliás gyerek érdekében. Íme néhány gyakorlati ötlet, amivel a nem matek tanár szülő is segíthet.

Ha a gyerek nehezen érti a szöveges feladatot, a szülő kisebb részletekben olvassa fel a szöveget. Beszéljék meg, hogy a gyerek pontosan melyik szavakat, kifejezéseket nem érti.

szövegkiemelés színekkel illusztrációjaSzövegkiemelővel jelöljék be a feladatban szereplő számtani kifejezéseket, a számjegyekkel és betűkkel leírt számokat. Ezekhez használjanak eltérő színeket.

Több sort is elfoglaló szöveges feladat olvasásakor használjanak vonalzót vagy valamilyen kartonlapot, hogy a gyerek ne tévessze el a következő sort és ne maradjon ki fontos információ a kérdésből.

Ha a kérdés nagyon hosszú, lehet, hogy az elejét a gyerek elfelejti. Ennek elkerülése érdekében bontsák részekre a kérdést, különböző színű szövegkiemelővel jelöljék az egyes részeket és számozzák be. Majd a számozás sorrendjében oldják meg a feladatot. Ezt a módszert a gyerek egyedül is használhatja.

A szövegben előforduló táblázatot szövegkiemelővel színezzék ki.

A számolás minden lépését írja le a gyerek, így az esetleges hiba helyét könnyebb lesz felismerni. Az írás egyben a megoldás módszerének megerősítését is szolgálja.

Szólj hozzá!